Sasbérci Kilátó – Buják

A Cserhát legmagasabb pontja a 466 méter tengerszint felett kicsúcsosodó Sasbérc, melynek bajor mintára épített kilátója nagyszerű kiránduló úticél lehet.
Buják látnivalókban igen gazdag település. A 2002-ben megnyitott kilátó a település egyik különlegessége, Nógrád megye, és talán az ország egyik legszebb kilátója.
 
A tornyot az 1910-es évek végén bajor mintára Pappenheim Szigfrid Gróf építette felesége, gróf Károlyi Erzsébet kérésére. Franz Zell müncheni építész terveit Gajdóczi Lajos valósította meg. Az eltolt szintes, két részből álló építmény kettős célt szolgált. A földszinten lakott családjával a gróf erdésze, az emeleten pedig főként vadászok szálltak meg a vadászatok alkalmával. Az 1930-as évektől elhanyagolttá vált az épület, bár egészen az 1950-es évekig még laktak benne, majd azt követően szép lassan az enyészeté lett.
Sasbérci Kilátó - Buják

Fotó: Illési János (airpixel.hu)

Az omladozó torony helyreállítása 2001-ben kezdődött meg FAO támogatással a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. kezdeményezésére. A kilátó 2002-ben nyitotta meg kapuit a kirándulók előtt, majd 2017-ben újabb felújításon esett át, amelynek során kiváló minőségű és időtálló vörösfenyőre cserélték a teraszrész elhasználódott faanyagát, majd megújult a torony belseje és környezete is.
 
Fentről csodálatos kilátás tárul elénk a Börzsönytől egészen a Mátráig. Ha szerencsénk van és az időjárás kedvez nekünk, még a Tátra vonalait is láthatjuk.
Sasbérci Kilátó - Buják

Fotó: Illési János (airpixel.hu)

A kilátó nyitvatartási időben ingyenesen, bárki számára látogatható. Autóval érkezők a kilátótól 300 méterre található sorompónál tudnak leparkolni, ahonnan könnyed sétával érjük el a tornyot. Gyalogosan Bujákról, az erdészeti tanösvényen, egy 7 km hosszú útvonalon keresztül közelíthetjük meg, amely érinti a Kálvária-hegyet és Buják várát is.
 
Részletes turista útvonal ide kattintva érhető el.

Galéria:

Fotó: Illési János (airpixel.hu)

Megosztom Facebookon

Ez is érdekelhet:

Kövess minket!

Hasonló tartalmak

alpaka farm

Alpaka farmok, bár talán kissé szokatlannak tűnik, szép számmal találhtaóak Magyarországon. A kedves, gyapjas, egzotikus állatok a gyerekprogramok kiváló "szereplői", látogatásuk éppen ezért remek húsvéti kirándulás lehet.

Salgó vára

Salgóbánya kicsiny településének közelében, a Medves-fennsík 625 méter magas vulkáni csúcsát koronázza meg Salgó vára. A csúcsról tiszta időben látható a Tátra, illetve a Budai-hegység is.