I55 American Bar & Restaurant – Amerika a javából

Amerikai ízekre vágyva nem kell sokat utaznunk, hiszen Budapesten belül, az I55 American Bar & Restaurant-ban is mindent megkóstolhatunk, ami Amerikában járva kihagyhatatlan lenne, s amit egyszer mindenképpen ki kell próbálnunk.

Az étterem különleges nevét az Amerikát észak-dél irányában kettészelő Interstate 55 jelzésű autópályáról kapta, ugyanis a tulajdonos, Kiss Péter feleveníti benne az Amerikát keresztülszelő út nagyvárosainak hangulatát mind íz-, mind látványvilágban. Ételei többsége az út által átszelt városokból ered, hiszen többször megjárva Amerika széles sztrádáit legjobb ízek után kutatva mindegyik ételműfajban megtalálta a kedvenceket és elhozta Amerika legjobb ízeit egy helyre – így született meg az I55 American Bar & Restaurant.

Az étteremben az amerikai ízlésvilágot a magyar felé kanyarítva kedvez a hazai vendégeknek és a tengerentúlról érkezőknek, akik országuk jellegzetes ízei mellett ízelítőt kapjanak ételeik budapesti értelmezéséből, legyen szó burgerekről, a barbecueról vagy a helyi specialitásukról a Chicago Deep Dishről és a New York stílusú pizzáról.

Fotó: I55 American Bar & Restaurant Facebook oldala

A sokak által kedvelt New York stílusú pizza története régre nyúlik vissza. Olaszországban a pizzákat egyszemélyes ételként szolgálták fel és késsel villával fogyasztották, de New York város munkásosztályának nem volt mindig ideje vagy pénze egy egész pizza elfogyasztására. Elkezdtek különálló szeleteket árulni, amiket menet közben is kényelmesen meg tudtak enni, s ezzel megalakult az első nagyobb különbség a két stílus között. A New York pizza szeletei nagyok, szélesek, véknyak és ropogósak.

Az American Bar & Restaurant-ban rengeteg finomságot kóstolhatunk meg akár kétszemélyes tálakon tálalva. Steaket, burgereket, házi nachos tálakat, de quesadillát és szendvicseket is kínálnak szószok és mártások széles választékával. Az ebédmenü fogásait minden héten izgalmassá teszik egy-egy nem várt fordulattal: új fűszerrel, különleges hozzávalóval vagy egy szokatlannak mondható ízpárosítással.

Fotó: American Bar & Restaurant

További infók: http://i55.hu
 

Galéria:

Fotó: I55 American Bar & Restaurant Facebook oldala

Megosztom Facebookon

Ez is érdekelhet:

Kövess minket!

Hasonló tartalmak

A Balaton északi partjának egyetlen bagel bárja változatos és ötletes ízkombinációkkal rukkol elő és folyamatosan megújuló étlappal várja vendégeit.

Hoppá! Bistro

A Hoppá! Bistro a főváros szívében, az Andrássy úton nyitott 2019-ben. Rendkívül kreatív és hozzáértő csapata azóta is a nemzetközi konyhaművészet hazai megvelósításán dolgozik. Magyaros alapokkal, francia felhangokkal.